EVANGÉLIUM Mt 21, 1-11
Az ünnepélyes bevonulásról mind a négy evangélista megemlékezik. Márk szerényen elsorolja az eseményeket. Máté ünnepélyesebb, ő már kitér a jövendölések teljesedésére. Fő téma a Zak 9, 9-re való hivatkozás. Jézus úgy jön, mint a béke királya, nem mint politikai szabadító. Ő Dávid ,fia, aki az Úr nevében jön, tehát Isten országának kegyelmeit hozza. A tömeg lelkesedésében már benne van az Egyház hódolatának kifejezése is.
+ EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: "Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket." Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt:
Mondjátok meg Sion lányának:
Íme, a királyod érkezik hozzád,
Szelíden, szamárháton ülve,
Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: "Ki ez?" A tömeg pedig ezt felelte: "Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből."
Ezek az evangélium igéi.
Egyetemes könyörgések a Szenvedés vasárnapjára (Virágvasárnapra)
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, hogy Megváltó királyunkhoz mindenkor hűségesek maradjunk!
Lektor:
1. Urunk, ismerje fel minden ember, hogy önfeláldozó szenvedésed árán váltottál meg bennünket!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Tedd készségessé Egyházad tagjait a kereszt hordozására és a kegyelem közvetítésére!
Hívek: Kérünk téged...
3. Keresztedből fakadjon béke és egyetértés minden nép számára!
Hívek: Kérünk téged...
4. Egyesítsd szenvedéseinket megváltó szenvedéseddel, hogy egyek lehessünk veled a mennyei boldogságban is!
Hívek: Kérünk téged...
5. Megváltó kereszthalálod által adj örök életet az elhunyt híveknek!
Hívek: Kérünk téged...
Pap: Urunk Jézus, te vonakodás nélkül vállaltad a kereszthalál gyötrelmét néped üdvösségéért. Taníts meg minket az áldozatos szeretetre, hogy részünk legyen az örök dicsőségben! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.