A szentmise olvasmányai "B" liturgikus évben
OLVASMÁNY Kiv 20, 1-17
A vallás az embernek Istennel való kapcsolata, ahogy azt a kinyilatkoztatás elénk tárja. Isten a maga elkötelezettségének a szövetség nevet adta. A kinyilatkoztatás hihetőségének igazolásai a csodák és az is, hogy az erkölcsi követelmények összhangban állanak a természettörvénnyel. A tízparancsolat ezért is kötelez bennünket. Olyan alapvető követelményeket tartalmaz, amelyek az egyén és a közösség életének emberi szintjét biztosítják.
OLVASMÁNY Ter 22, 1-2. 9a. 10-13. 15-18
Ma különösnek találjuk, hogy Isten ilyen próba elé állína az embert De Ábrahám pogány környezetében az emberáldozat nem volt szokatlan, ha veszélytől akartak szabadulni. Isten iránti bizalommal engedelmeskedett, Isten pedig elfogadta engedelmességét, de tudtára adta azt is, hogy nem kíván emberáldozatot.
OLVASMÁNY Ter 9, 8–15
A Szentírás visszatekintés formájában ad tanítást arról, hogy Isten igazságossága és irgalma kezdettől fogva működött a történelemben. Ő a természeti csapást is fel tudja használni arra, hogy a bűnöst megfenyítse és megtérésre bírja. Ahhoz is elég erős, hogy a jókat kimentse a bajból. Az emberiség elé határozott célt tűzött és annak meg kell valósulnia. Ezért a maradékkal szövetséget köt és biztosúja jövőjét.
OLVASMÁNY Lev 13, 1-2. 44-46
A zsidó népnél a vallási és a társadalmi törvényhozás együtt volt. A betegségről keveset tudtak, s többnyire külső jelek alapján csoportosították őket. Leprának tekintettek mindenféle bőrbajt. Az ilyen beteg tisztátalannak számított, s nem vehetett részt a vallási közösség életében. A háttérben ott lappangott az a tudat is, hogy a betegséggel Isten veri meg az embert, ezért a gyógyulás után áldozatot kellett bemutatni.
OLVASMÁNY Jób 7, 1-4. 6-7
Jób története megkapó példa arra, hogy az ember megpróbáltatások közepette veti fel az élet értelmének a kérdését. Az ószövetségi ember még úgy érzi, hogy itt csak szolgál, dolgozik, de még nem tudja, hogy mit kap érte, hogy lesz-e végső igazságszolgáltatás. A hit azonban legalább ahhoz hozzásegítette őket, hogy Isten előtt feltárják kérdéseiket és imádkozzanak. Ott a szenvedésre még legföljebb az a válasz, hogy türelemre tanít. Az élet megoldását csak Krisztus feltámadása tárta elénk.
OLVASMÁNY MTörv 18, 15–20
Mózes arról jövendöl, hogy Isten prófétákat ad, s általuk irányítja népét, tehát hallgatni kell rájuk. A próféta feladata Isten üzenetének közvetítése. Maga a próféta szó is beszélőt jelent A küldetést természetfeletti jel kíséretében kapják, s Isten később is igazolja őket ilyen jelekkel. A hamis prófétáktól az különböztette meg őket, hogy szavuk beteljesedett.
OLVASMÁNY Jón 3, 1-5. 10
Az ószövetségi próféta is igyekszik ellensúlyozni azt az elbizakodottságot, amely sokaknál abból eredt, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahám utódaival. Jónás könyve példabeszédes történettel mutatja be, hogy Isten irgalmas a pogányokhoz, s elfogadja imájukat és vezeklésüket: Ninive, a felnagyított kiterjedésű város tulajdonképpen az egész pogány világ képe. Izrael küldetése nem öntetszelgésre szólt, hanem az igaz Isten előtti hódolat hirdetésére.
OLVASMÁNY 1 Sám 3, 3b-10. 19
Sámuel az ószövetségi próféta tipikus alakja. Anyja mint gyermeket felajánlja a templom szolgálatára, Isten pedig felhasználja üzenetének közvetítésére. A leírásban benne van a mód is, ahogy Isten eszközéül választja a küldöttet. Szól, jelet ad, de az embernek szabadon kell a feladatot elfogadnia. Isten önkéntes szolgálatot követel mindenkitől. A próféták különben a vallásos élet példaképei is voltak.
OLVASMÁNY Iz 42, 1-4. 6–7
A próféta a titokzatos alaknak, Jáhve szolgájának képében beszél a Messiásról, akinek küldetése minden néphez szól. Különös erénye az lesz, hogy reményt, bátorítást ad: a megrokkant nádat nem töri le, hanem felegyenesíti. Az apostolok még jobban hittek a győzelemben, mert tudták, hogy Jézus nem szolga, hanem a Fiú, aki az Atya elismerő nyilatkozatával indult el küldetésének teljesítésére.
OLVASMÁNY Iz 60, 1-6
Isten segítségének közeledését a próféta szívesen érzékelteti a világosság és a sötétség ellentétével. A világosságot Isten dicsőségének megjelenése árasztja. Az Ószövetségben ez a dicsőség (kabod) egyenlő Isten erejével, mindenhatóságával, világfelettiségével és irgalmával. A próféta először a fogságból való hazatérésben látja Isten dicsőségének kinyilvánulását, de ez már előképe Isten jövőbeli nagy tettének, amellyel a népeket összegyűjti a Messiás országába. A napkelen bölcsek látogatása ehhez adja a bevezetést.