A szentmise olvasmányai "A" liturgikus évben
OLVASMÁNY Ez 37, 12b-14
A babiloni fogság az ószövetségi nép számára olyan volt, mint a halál állapota. Hiányzott a szentély, az áldozat, az istentisztelet, s erőt vett rajtuk az elhagyatottság érzése. Ezért mutat rá a próféta Isten erejére, amely a halál állapotából is vissza tudja hozni az embert. A megbocsátás és a visszafogadás olyan, mint az új teremtés: Isten új lelket lehel beléjük, s újra az ő népének tudják magukat. A fogságból való szabadulás előképe a lelki megújulásnak, amit majd a Messiás hoz.
OLVASMÁNY 1 Sám 16, 1b. 6-7. 10-13a
Dávid kiválasztásáról több változat maradt fenn az ószövetségi hagyományban. Itt a szerző két mozzanatot emel ki. Az első az, hogy Dávid volt az ideális uralkodó, aki megtette Isten akaratát, és aki ősatyja a megígért Messiásnak, azért meghívása Istenre vezethető vissza. A másik az, hogy Isten nem a külsőt nézi, hanem a szívet és a lelkületet.
OLVASMÁNY Iz 7, 10–14
Isten a hitetlen királynak a próféta által a remény jelét kínálja fel, amikor a várost és a népet az ellenség fenyegeti. Az üdvtörténeti előkép betű szerinti tartalma az, hogy a Dávid házából való királyi családban gyermek születik, s ezzel Isten biztosítja a jövőt s kimutatja hűségét a Dávidnak adott ígérethez. Később Isten a Messiást is az emberek hitetlensége ellenére küldi el. Születése csodálatos lesz, s megvalósul benne az Emmanuel gondolata velünk az Isten. Jelenléte marad a legnagyobb vigasztalás.
OLVASMÁNY Kiv 17, 3-7
A nép a pusztában megtapasztalta Isten erejét és jelenlétét. De amikor a nehézségek jelentkeztek, a hit meggyengült bennük és zúgolódtak. A mindenkori ember képe ez. Mindig a jót várjuk az Istentől és nehezünkre esik, hogy az ő szavára támaszkodva kitartsunk a reményben. Isten akkor is irgalmas és adhat újabb jeleket, hogy megerősítse hitünket. De joga van ahhoz is, hogy számonkérje kishitűségünket.
OLVASMÁNY 2 Sám 7, 4-5a. 12–14a. 16
Dávid király akkor kapja a messiási ígéretet, amikor templomot akar építeni. Ez a jövendölés szó szerint csak arra vonatkozik, hogy Dávid családjában az uralom megmarad, de az ószövetségi vallási közösség is felismerte, hogy az "örök uralom" csak olyan valakié lehet, aki örökké él, s aki a hatalmat azért kapja, hogy Isten akaratát végrehajtsa vele. Dávid utódai között tehát ott lesz a Messiás, a világ megváltója. Számunkra a tanítás az, hogy Isten ura a történelemnek, s ezt az uralmat nem fogja kiadni kezéből.
OLVASMÁNY Ter 12, 1-4a
Ábrahám meghívása a kezdete annak a sajátos üdvtörténetnek, amely Krisztussal és a megváltással érte el csúcspontját. Isten nem hagyta magára a bűnös embert. Ábrahámban elindítja az egy Isten tiszteletét és a megváltásra vonatkozó reményt. A hit arra képesíti Ábrahámot, hogy szakítson múltjával és rábízza magát Isten gondviselésére.
OLVASMÁNY Ter 2, 7-9; 3, 1-7a
Az úgynevezett „teremtéstörténet” valójában nem azt mondja el, hogy az ember teremtése hogyan ment végbe, hanem kinyilatkoztatott tényeket jelent be, amelyek megvilágítják az ember üdvrendi helyzetét. A tények a következők: az ember test szerint az anyagvilág része, de Istentől kapott lélek élteti, s Isten az embernek megígérte a különleges gondviselést és az örök életet. A földi élet azonban ki van téve kísértésnek, s azt csak úgy lehet legyőzni, ha Isten szavára hallgatunk. A bűn megszüntette a kegyelmi kiváltságokat, s az ember megváltásra szorul.
OLVASMÁNY Mal 3, 1-4
Malakiás próféta olyan időben működött, amikor a papok buzgósága alábbhagyott és a nép vallásos élete is meglazult. Ezért szólítja fel őket megtérésre, s figyelmeztetésül hivatkozik az ítéletre. Előbb azonban az istentiszteletnek és a papságnak meg kell újulnia. Az Úr útját Isten követe készíti majd elő. Az Újszövetség ebben a küldöttben Keresztelő Jánost látta. Krisztus áldozata pedig meghozta az istentisztelet teljességét.
OLVASMÁNY Iz 49, 14-15
A babiloni fogságban a népet elfogta a csüggedés, hogy Isten elfordult tőlük és elfelejtette őket A próféta azzal vigasztal, hogy Isten hű maradt a szövetséghez, mert ő ezt nem valamilyen jogi kötelezettségnek tekinti, hanem a szeretet megnyilatkozásának. Istenben nagyobb a szeretet az ember iránt, mint az anyában gyermeke iránt. Ô nincs kitéve a hangulat és a szenvedély változásának. Amit egyszer vállalt, azt mindörökre tartja.
OLVASMÁNY Lev 19, 1-2. 17-18
A szentség az Ószövetségben elsősorban elkülönítettet, Isten számára való lefoglaltságot jelentett De mivel Isten erkölcsileg is szent volt, azért megkövetelte, hogy az ember viselkedése is igazodjék az ő akaratához. Ennek az erkölcsi magatartásnak a próbaköve a felebaráti szeretet, az igazságosság, a türelem, a segítés gyakorlása. A régiek ezeket csak honfitársaikra vonatkoztatták, Krisztus kiterjesztette minden emberre.